Németh Szilárd: a veszély nem múlt el

2018. október 11. 17:48

Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje - jelentette be a csütörtöki budapesti alakuló ülés után Németh Szilárd, a testület elnöke, a kormánypárt alelnöke, hangsúlyozva: "a veszély nem múlt el".

 A politikus, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők.

Kiemelte: megállapították, hogy Európa egyik legnagyobb kihívása a népességfogyás, amit Magyarországgal ellentétben a Brüsszelben még többségben lévők bevándorláspártiak javaslata szerint a bevándorlók komoly pénzösszeggel való támogatásával orvosolnának.

Beszéltek arról is, hogy Magyarországon nagy a veszély, mert vannak olyan szervezetek, amelyek Soros György támogatásával bevándorláspárti politikát akarnak végrehajtani úgy, hogy mindeközben a magyar törvényeket be sem tartják.

Németh Szilárd elmondta: a kabinet egyik első intézkedéseként az ügyészséghez fordulnak, kérve a "Soros által kitartott bevándorláspárti szervezet", a Migration Aid párttá alakulásának vizsgálatát.

Forrás: MTI / Sztárklikk